Szakértőnknek hívtuk dr. Szlivka Anna pszichiátert, addiktológust: az alkoholizmusról, a függőbetegségekről kérdezhették egy órán át olvasóink. Aztán arra jutottunk, erről a témáról – annak fontossága miatt, hiszen nagyon sok mindenkit érint – muszáj részletesebben írnunk. A doktornő a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház addiktológiai részlegének részlegvezető orvosa, tavaly év elejétől működnek, és azóta is folyamatosan alakulnak, a tapasztalataik biztatóak.
Önök kórházi osztályon kezelik a szenvedélybetegeket. Kik kerülnek ide?
dr. Szlivka Anna: Azok a betegek jöhetnek hozzánk, akik kórházban, osztályos keretek között szeretnék az első lépcsőt meglépni a felépülésben. Kérdezik sokszor, hogy nem lehetne-e járóbetegként kezelni őket, de azoknál, akiknél már jelentkeztek az elvonási tünetek, nem szeretem ambulánsan bevállalni a kezelést. Múlt héten például jelentkezett ambulanciánkon egy fiatalember, aki már két hete nem ivott, osztályos kezelésre elszánta magát, változtatni akart. Sürgős laborból kiderült, hogy az italtól nagyon súlyos csontvelő-károsodása, vérszegénysége, májkárosodása, sárgasága van. Ilyen állapotban például otthon nem lehet végigcsinálni egy méregtelenítődést, mert segítség nélkül bele is halhat. Az első pár napban, hétben kritikus állapotok alakulhatnak ki, jöhet epilepsziás roham is a megvonás során, jelentkezhet a delirium tremens, mely az alkoholmegvonási szindróma súlyos formája. A beteg hallucinál, kóros, téveszme szintű gondolatai vannak, heteroagresszív megnyilvánulásai lehetnek. Nem lehet tudni, milyen súlyos állapot bontakozik ki a szer hiányában. Amikor bejön a beteg osztályunkra, épp ezért részletes fizikális és pszichés vizsgálatot végzünk, szomatikus problémák esetén sokszor a társszakmákkal kell összedolgozni.
Hová tud fordulni a beteg, aki rászánja magát a változásra?
dr. Szlivka Anna: Hivatalosan a területileg illetékes pszichiátriai gondozóba mehet, ott az orvos felméri, milyen állapotban van, és ha úgy látja, hogy indokolt az osztályos kezelés, akkor hozzánk küldi. Nem vagyunk beutalókötelesek. Ha valakinek még nincs súlyos megvonási tünete, de felismerte, hogy problémája van az alkohollal, akkor lehet szó ambuláns ellátásról is. Ezeket a betegeket szükség esetén gyógyszeres terápiával látjuk el, illetve csoportterápiára szoktam irányítani őket. Véleményem szerint a csoportterápia a leghatékonyabb módszer.
Attól tartok, sokan szívesebben csinálnák egyedül. Miért hatékonyabb a csoportterápia?
dr. Szlivka Anna: Mert egymásnak adnak mintát, támogatást, erőt a betegek. Ott egy elfogadó környezetben vannak, ahol megértik őket, egymás fejlődését segítik. Nem lehet a függőségből egyedül kilépni. Sokszor mondják, hogy a szenvedélybetegek gyenge akaratúak, jellemhibások, de nem erről van szó, egyszerűen betegek. Hajtja őket egy belső kényszer, másképp működnek, másképp gondolkodnak. A szociális ivó, aki ritkán, keveset, társaságban iszik, egy pohár ital után meg tud állni. A szenvedélybeteg, ha megissza az első kortyot, nem tud megállni, beindul a fejében egy olyan folyamat, ami különböző molekulákhoz, agyi struktúrákhoz kötődik, és jön a kontrollvesztés. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy az első pohár veszélyes! Amíg azt nem issza meg, addig van az ő kezében a kontroll, utána az alkohol a főnök.
Mi történik a csoportterápián?
dr. Szlivka Anna: Egy csoporton belül a felépülés különböző fázisában vannak a betegek. Az osztályunkon működő csoportokat terapeuták vezetik. Dolgozik köztünk egy felépülőben lévő munkatárs is, aki szintén részt vesz a csoportokon, illetve maga is vezet foglalkozásokat. Neki is több visszaesése volt, hosszú-hosszú évek kellettek, amíg eljutott arra a pontra, hogy változtasson, megélte a poklok poklát. Ő még jobban érti őket, mint mi, az ő működése által sokkal hitelesebben tudunk segíteni a betegeknek. Különböző tematikájú csoportjaink vannak, melyek a betegek belső munkáját segítik, motivációjukat erősítik.
Anonim Alkoholisták. Mit lehet tudni róluk?
dr. Szlivka Anna: Mióta elkezdtük az addiktológiai munkát az osztályon, tudatosan hívjuk fel a betegek figyelmét, hogy létezik AA csoport a városban, illetve a környéki településeken is. Miskolcon heti három alkalommal is összeülnek. Mi is engedünk ki betegeket az osztályos kezelés során a gyűlésekre. Az Anonim Alkoholisták semmiféle felekezethez, szervezethez nem tartoznak, függetlenek mindentől, hivatalosan nincs vezetőjük, a betegek maguk működtetik. Oda még én sem mehetek be mint „fehér köpenyes”, csak ha nyitottá teszik a gyűlést. Van köztük, aki már 10-15 éve nem iszik, van, aki egy éve és van, aki még nagyon friss józanságban van. Vannak kiadványaik is, útmutatók ezek, hogy min és hogyan érdemes változtatni, mert ha nem változtat, akkor visszaesés várható előbb-utóbb. Az biztos, hogy annak, aki oda eljár, sokkal könnyebb a józan úton megmaradni és változtatni a berögzött szokásokon. Nem fogják kinézni a beteget akkor sem, ha italosan megy be a gyűlésre. A felépülés óhatatlanul megcsúszással, visszaesésekkel járhat, ez egy hosszú folyamat. Itt egy elfogadó, segítő légkör fogadja a beteget, otthon viszont patológiás rendszer működik, otthon zajlanak a játszmák. Nemcsak a szenvedélybeteg a beteg, hanem a környezete is. Létezik önsegítő csoport hozzátartozóknak is, melyet Al-Anon-nak hívnak. Ilyen csoport is van Miskolcon. Érdemes lenne ide elmenni, mert ahhoz, hogy érdemben változás történjen, a hozzátartozóknak is van szerepük.
Mit rontanak el a hozzátartozók?
dr. Szlivka Anna: Vádolnak, kontrollálnak, megmentő szerepet vállalnak, kiszolgálják a beteget, mindent helyrehoznak helyette, „mentik a menthetőt”. Sokszor még az italt is helybe viszik. A szenvedélybeteg társa gyakran maga is függő, társfüggő. De többször látjuk, hogy szerfüggő is. Gyakran a hozzátartozók eredeti családjában is ott figyel a szenvedélybetegség súlyos lelki traumákkal. Hiszen nem véletlen a párválasztás. Nagyon nehéz hozzátartozóként azt mondani, hogy én ebből kiszállok, és úgy csinálod, ahogy akarod, menjél, történik, ami történik. Azonban addig, amíg ők asszisztálnak ebben a folyamatban és a beteget felelősség nem terheli, nem is tud a problémákkal igazán szembesülni, és közben egyre mélyebb bugyrokba fog menni, amely a családtagokat is érinti. Persze ez nem a válás mellett szól, hanem a közös változásról.
Hogyan ismerheti fel minél hamarabb, ha valakinek problémája van az alkohollal?
dr. Szlivka Anna: Például ha valaki hazamegy a munkából, és megissza a pohár borát híradó közben vagy vacsora után, és ezt napi rendszerességgel csinálja – ez sajnos társadalmilag elfogadott dolog –, én mint szakember erre azt mondom, hogy ez is probléma. Mert ezzel már a toleranciaküszöböt emeli. Ha egy szociális ivó megiszik egy pohár bort, akkor érzi, hogy kicsit ellazult, de a napi szinten ivó nem fogja úgy megérezni a hatását. Olyan alattomosan szokik hozzá a szervezet az alkoholhoz, hogy az ember észre sem veszi. Majd azt fogja észrevenni, ha kimarad egy adag. Lehet magyarázni, hogy „nekem ez nem probléma”, „én nem vagyok alkoholbeteg”, „más is így csinálja”… ez a tagadás sajátos védekezési formája a szenvedélybetegeknek. És szépen lassan eljutnak odáig, hogy már sokkal nagyobb mennyiség szükségeltetik, ittas vezetés is előfordul, a laboreredmények is kórosat jeleznek. A nőknél időben ez sokkal gyorsabban be szokott következni, mert érzékenyebbek, hamarabb alakulnak ki a megvonásos tünetek is. Nemcsak az az alkoholbeteg, aki az utcán, kocsmában italos állapotban gyakran látható, hanem az is, aki látszólag viszi az életét, akár jelentős titulust tölt be, de amikor hazamegy, ott az ital az életében.
Mennyire tudjuk elkerülni, hogy eljussunk idáig? Fel tudjuk mérni, hogy hajlamosak vagyunk-e rá?
dr. Szlivka Anna: Genetikailag sok betegségre van hajlamunk, ami az életünk során elő sem jön. Itt inkább a környezetnek, az életmódnak, a mintának van szerepe. De kinek nincs függőségben szenvedő a családjában, környezetében? Alkohol-, gyógyszer- vagy drogfüggő? És nemcsak szerfüggőség van, hanem viselkedési függőségek is, például boltkórosság, internet-, szex-, sport-, munka-, szerencsejáték-függőség, az evési zavarok is idetartoznak. Mindent lehet túlzásba vinni, sok téren lehet kontrollvesztett állapotba kerülni, és ezek nagyon gyakran szoktak társulni egymással.
Szoktak például internetfüggőséggel önhöz fordulni?
dr. Szlivka Anna: Volt már rá példa, de az osztályon inkább szerfüggőket kezelünk: alkohol, drog, gyógyszer. De azt szoktam mondani, hogy teljesen mindegy, hogy valaki szerfüggő vagy viselkedésfüggőségben szenved, ezeknek a betegségeknek ugyanaz a dinamikája, hasonló módon működnek, hasonló sajátosságaik vannak. Izolálódnak, elveszítik a családjukat, a munkahelyüket, ugyanúgy ott van a kontrollvesztés. Ha nincs az adott viselkedés, jön a szorongás, a feszültség, a „nem találom a helyemet”. Ideális lenne, ha az AA példájára a többi függőségben is lenne önsegítő csoport a megyében, ahogy ez a fővárosban is működik.
Meg lehet-e gyógyulni a szenvedélybetegségekből?
dr. Szlivka Anna: Nem, és ez nem is szokott tetszeni a betegeknek. Aki egyszer függő, ha tetszik, ha nem, a haláláig függő lesz. Neki már így fog működni a szervezete. Ha ezt felismeri és változtat, élhet józan életet, de mint függő beteg. Hiába nem iszik öt évig, ha megcsúszik, jöhet a visszaesés és egy súlyosabb állapot, mint korábban, mert a szervezet semmit sem felejt. De nagyon fontos, hogy aki megcsúszik, tudjon segítséget kérni. A megcsúszás még nem visszaesés! Az AA is kéznél van ilyenkor.
Vannak sikerélményei?
dr. Szlivka Anna: Igen, természetesen, egyébként nem csinálná az ember. A felépülés visszaesésekkel jár, amit én személy szerint nem kudarcnak élek meg. A beteg tapasztalatszerzése ez. Ha többször visszaesik, akkor előbb-utóbb csak meghallja, hogy miről beszélünk, s ha nem is mindenkivel, de van, akivel jobban vagy teljesen együtt lehet működni. Több betegünk van, akikről tudjuk, hogy a mai napig eljárnak AA gyűlésre, a mai napig józanok, rendeződött vagy rendeződőben az életük. De ők már nem hozzánk jönnek vissza, hanem jó esetben az önsegítő csoportba járnak. Ám ott már nagy gond van, ha valaki úgy megy el az osztályról, hogy „el akarom felejteni ezt az egészet”. És a többség így megy el. Szokványos mondatok, hogy „majd én önerőből megcsinálom”, „van elég akaratom”, ilyenkor már tudjuk, hogy itt nagy valószínűséggel visszaesés várható. Az elbizakodottság, az énközpontúság a szenvedélybetegek egyik fő jellemvonása. Sokan nem tudnak kellő empátiával hozzájuk állni, mondván „büdös alkoholista, ő tehet róla”. Valóban ő tehet róla, hogy eddig eljutott, de ő is egy szenvedő, szerethető ember, aki benne van egy negatív spirálban, segítséget kérni pedig nem könnyű! Egy elfogadó, emberi környezetben nekik is könnyebben sikerül a szerethető oldalukat megmutatni. Tény és való, nem jó érzés, ha jön a beteg, hogy visszaesett. De azt szoktam mondani, ha újra jönnek segítséget kérni és bevállalják őszintén a visszaesést, akkor senki nem fogja megdorgálni őket, én biztosan nem. Viszont aki vállalja a kezelést, az fogadja el, hogy vannak szabályaink, kereteink, van egy napi menet, vannak kötelező foglalkozások, amit tartani kell.
– Hajdu Mariann –
Két kérdés, két válasz
Egyik olvasónk drogfüggő unokája ügyében telefonált. Dr. Szlivka Anna elmondta, hogy a területileg illetékes pszichiátriai gondozót érdemes felkeresni, vagy a Drogambulanciát, de akár őt is lehet keresni a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórház pszichiátriai osztályának ambulanciáján hétfőnként 10:30 és 14:00 közötti rendelési időben, előzetes bejelentkezést követően. Azt is tanácsolta, hogy szenvedélybetegekkel foglalkozó egyesületeket is felkereshetnek. Ilyen például a Laurus Szociális és Kulturális Egyesület, a Kékkereszt, Alkohol Ellenes Egyesület (interneten látható az elérhetőségük). Azt is ajánlotta a doktornő, hogy akkor érdemes „kézen fogni” a beteget, amikor a szenvedő, segítségkérő fázisában van. A nagymama kérdezte, van-e lehetőség a kényszergyógykezelésre. Ám a doktornő elmondása szerint ilyen már nincs, a beteg együttműködése, motivációja kell a kezeléshez.
Egy másik telefonáló egy férfi volt, aki érezte, problémája van az alkohollal, ami főleg azóta erősödött fel, hogy nyugdíjas lett. A doktornő kérdezte, vannak-e reggelente elvonási tünetei: kézremegés, izzadás, feszültség, rossz közérzet. Az igenlő válasz után dr. Szlivka Anna megjegyezte, már az is jó dolog, hogy felismerte a problémát. Neki is elmondta, felkeresheti a szakrendelésen. A beteg kérdezte, elegendő-e, ha magától „agresszívan” leteszi az italt, a doktornő azonban figyelmeztette, hogy a jelentkező elvonási tünetek miatt ezt inkább orvosi segítség mellett tegye meg.